1. évfolyam 1. szám (2007. tél) » posta marianna: a gyerekkor vége

Posta Marianna
A gyerekkor vége


Valami feltételes múltat,
amit a féltés őriz, feloldanék.


Papírsárkány lebegett a kezekben.
Ez az utolsó kép, amire emlékszem.
Sok-sok deltoid az égen szerteszét:
színes fénycsóvák, cikázó rongyok...
aztán a sok lebontott díszlet,
hogy, bizony ott történt valami,
s, hogy végül nem így lett,
mert az idő tengelye magára
tekeri testünk, húz-vonz
a tapasztalás, és mégis kinyitja
lelkünk újra és újra a hetedik zárt.
Ezerfele omlik a szívben a lüktetés.
Idővel máshol, miután leáll a szív,
majd újra lángol...
addig tart a szerelem. Mégis távol
papírsárkány a kezed. Lebeg
a deltoid. Lebeg. Utolsó kép:
engem veled a vers is sorba játszik.
Ahogy elengeded, a fák az égig...
én meg csak állnék, hogy milyen
lassúak a szelek, kezünkből
ki-kicsusszan a zsineg.
Lehullunk. Lehűlünk. A mi bűnünk,
mi bűnünk.